Fehér kenyér új külsővel
Nagy fába vágtam mostanában a fejszémet, bár egyre jobban élvezem :) Hónapok óta kizárólag saját sütésű kenyeret eszünk. Már régebben is voltak próbálkozások és bátran mondhatom nem kevés sikerrel, de valahogy a rohanásban elmaradt a kenyérsütés. Most újra belelkesedtem, így olyan kenyeret tudok az asztalra tenni, amibe tudom mi került bele. Legalábbis nagy részt :) Lelkesen bújom a recepteket, videókat, formázást illetve praktikákat keresve és kipróbálva. Leginkább Limara kenyereit szeretem, amit Ő művel a kovásszal, liszttel az maga a művészet és nem utolsó sorban isteni finom és az Ő javaslatait betartva tuti a siker.

Hozzávalók:
25 dkg kovász (legalább 8órás), 40 dkg BL 80 liszt, 10 dkg finomliszt, késhegynyi aszkorbinsav, 2 ek. burgonyapehely 2 tk. só, 2 dl víz, 0,8 dl tej, 2 ek. olaj, 1 csapott ek. cukor, 2,5 dkg élesztő
Tejetére: 1 db felvert tojás
Elkészítés:
Kis edénybe meglangyosítjuk a vizet, feloldjuk benne a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt, majd a tetejét megszórjuk egy marék liszttel és hagyjuk teljesen felhabosodni, megemelkedni. A robotgép üstjébe öntjük, majd hozzáadjuk a kovászt, és egyneművé keverjük, hozzáadjuk a tejet, az olajat.
A liszteket tálba szitáljuk, beleforgatjuk a sót, aszkorbinsavat, burgonyapelyhet, majd ezt a keveréket fokozatosan a keverőtálba adagoljuk az élesztős keverékez és egy rugalmas tésztát dagasztunk, kb. 15 perc. Egy lisztezett tálba szedjük a masszát és letakarva duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát 2 részre osztjuk. Az egyik felét a tenyerünkbe téve körkörösen formázzuk, mindig egy csipetnyit a tészta alá hajtunk, így szép kis cipót kapunk. A másik adatok kb. 7 mm vastagságúra nyújtjuk és kb. 1 cm széles csíkokra vágunk. Szőnyegszerűen összefontjuk a csíkokat, amibe beburkoljuk a cipónkat. Sütőpapírral kibélelt kör alakú sütőtálba (nálam jénai) tesszük, amiben újra legalább fél órára kelesztjük. Felvert tojással megkenjük. A sütőbe egy kis lábasnyi vizet rakunk az aljába, ez szolgáltatja a gőzt. A megkent kenyeret is bespriccelhetjük vízzel, sőt a sütő falát is. Betoljuk a kenyeret és kb. 50 perc alatt pirosra sütjük, rácson hűtjük, majd kenyérruhába, konyharuhába burkolva tároljuk, kihűlés után....2-3 napig tuti friss marad :)
A kovász (50 dkg liszt, 4 dl langyos víz, 1 ek. cukor, 1tk. só, 1-2 ek. olaj, 2 dkg friss élesztő)